Erasmus+

Gimnáziumunk tanárai európai szakmai továbbképzésen vesznek részt.

Iskolánkból, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumból, az elmúlt évben az Erasmus+ pályázat keretében eddig öt tanár vett részt külföldi továbbképzésen Európában.

A 2014-ben és 2015-ben nyertes pályázataink támogatásából egy német szakos kolléga, Hegyiné Zámbó Krisztina Bécsbe, az olasz nyelvtanár, Kocsis-Pintér Borbála Rómába, a rajztanár, Sóvágóné Panajotu Anna Colchester-be, Angliába, a biológia-kémia szakos pedagógusunk, Márta József Máltára utazhatott, míg az angol szakos tanárunk, Ráthné Murányi Rita Broadstairs-ben végezhette el a kéthetes tréninget.

Az iskolai idegennyelv-oktatás megújulását célozta a három nyelvszakos kolléga módszertani továbbképzése, a colchesteri művészetoktatást segítő kurzus, illetve a máltai angol nyelvtanfolyam a tantestület nemzetköziesítését szolgálja majd. Az elvégzett kurzusok azon túl, hogy szakmai tudással vértezik fel pedagógusainkat, lehetőséget teremtenek az európai országokban folyó oktatás megismerésére, és egyfajta európai szemléletmód kialakításához is hozzájárulnak, amely a későbbiekben pozitívan befolyásolja  iskolánk eredményességét.

A külföldi tanfolyamokról élményekben gazdagon térnek haza kollégáink, amelyek többszörösen megtérülnek a tanórai munka során, mivel egyfelől egy motiváltabb és magabiztosabb tanár nagyobb eredményekre képes a diákoknál, másfelől pedig az érdekesebb órák megkönnyítik diákjaink számára a tudás megszerzését.


A projektet az Európai Unió támogatta.
A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.


Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince utca 10.
OM azonosító: 032550
Telephely kód: 001
Tel.: 27-342-212
További elérhetőségeink

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer